Salzkammergut – St. Wolfgang-tó – Schafberg

2025. jún. 7.


idegenvezető: Sümeghy Gyöngyi
Mai úticélunk a karcsún elnyúló St. Wolfgangsee (Salzkammergut) és a tó szűk környezete. Nyugati szomszédunk egyik kiemelt turisztikai vidéke a Salzkammergut, melyet csak kevesen ismernek a madarak szemével. Strobl kikötőjében szállunk hajóra, hogy egy rövid kis hajóúttal közelítsünk Sankt Wolfgang felé és élvezzük az elénk táruló látképet. St. Wolfgangban megnézzük a Weisses Rössl legendás épületét, valamint a plébániatemplom faragott padjait és szárnyas oltárát. A legenda szerint egy elhajított balta jelölte ki a mai templom helyét, ahová azóta is hívők zarándokolnak el. Ezután átsétálunk a Schafbergre vezető vasút völgyi állomásához. A világ egyik legöregebb fogaskerekűje pöfögve és nyögve teszi meg a közel 6 km-es hegyi szakaszt és vele együtt a jó 1000 m szintkülönbséget. Minden méterrel egy új világ tárul elénk, hiszen változik a növényvilág és egyre jobban a madarak szemével láthatunk mi is. Felérve a Schafberg 1783 m csúcsára lábunk alatt erdők és mezők zöld szőnyege terül el, a napsugarak pedig megcsillannak a Salzkammergut tavainak víztükrén. Ez a körpanoráma egyedülálló a Salzkammergut szívében! Hazaérkezés az esti órákban
Részvételi díj: 30.000 Ft/fő
Belépődíj: 59 EUR/fő (tájékoztató jellegű ár)
A részvételi díj tartalmazza: utazás költsége, idegenvezető díja, csoportos utasbiztosítás.
A részvételi díj nem tartalmazza: belépődíjak. A belépődíjak a helyszínen, az idegenvezetőnél fizetendőek.
Felszállási helyek és időpontok
05:30 óra Győr, Városháza oldala-járdasziget
06.00 óra Csorna, Kórházzal szemben lévő buszmegálló
06:20 óra Kapuvár, Spar (volt Plus) parkoló
06:35 óra Fertőszentmiklós elkerülő buszmegálló
07:00 óra Sopron, Gysev pályaudvar, Spar oldala