Barangolás a Bükkben

2023. júl. 21.
Garantált indulás

1 db hely, egy egyágyas szoba felszabadult
idegenvezető: Móritz Adrienn
-
1.nap: Reggeli indulásunkat követően haladunk az ország keleti oldala felé. Martonvásáron lesz az első állomásunk, ahol a Brunszvik család építtetett magának egy pompás főúri palotát, melynek kertje kellemes sétára hívogat bennünket. A kastély falai között Beethovenre emlékeznek, aki érzelmes szálakkal kötődött a családhoz. Kora már Szinva-patak völgyében járunk, ahol a Hámori-tó nyújt festői hátteret a Lillafüredi Kastélyszállónak. A Lillafüredi-vízesés, az Anna-barlang látványos természeti kincsek. Miskolcra a Lillafüredi Erdei Vasúttal jutunk vissza, vadregényes, hegyvidéki vonalvezetése már 100 éve áll az erdészet szolgálatában. Szállás elfoglalása
-
2.nap A napot Miskolc belvárosában kezdjük. Az ország egyik legnépesebb városa egykor az ipar fellegvára volt. De még azelőtt egy takaros kis kereskedőváros, melynek nyomait keressük – színház, sétálóutca, görög ortodox templom. Egy fotó erejéig érdemes megállni az újjáépüló Diósgyőri-várnál is. Innen Edelénybe indulunk tovább, ahol, ahol a falfestések szereplői mintha megérintenének bennünket, szinte halljuk a hintázó nő ruhájának suhogását. A színes, rokokó jelenetek a kor társadalmát az élet napos oldaláról figyelve mutatják be. Ezután Aggtelek vár ránk, ahol a cseppkövek világa varázsol el bennünket. (meleg ruha és zárt cipő nélkülözhetetlen) Visszatérünk szállásunkra.
-
3.nap: Délelőtt még maradunk a Bükk lejtőin és Noszvajra utazunk. Az itt található De La Motte-kastély a magyar kastélyépítészet egyik különlegessége. A kis kastély gazdag illúzionista festészete páratlan az országban. De bizony nem minden otthon volt ilyen takaros, melyre remek példát szolgáltatnak a barlanglakások. Eger következik ezután, melyet ki ne ismerne iskolás olvasmányaiból. A vár, a püspöki palota, a székesegyház, a főiskola épülete, a minaret és hangulatos utcái bennünket is városnézésre csábítanak. Hazaérkezés az esti órákban.
-
Részvételi díj: 75.700 Ft/fő
Egyágyas felár: 25.600 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
az autóbusz költségeit, szállás félpanzióval, kísérő idegenvezető díját, útlemondási biztosítást.A részvételi díj NEM tartalmazza:
belépődíjakat, idegenforgalmi adót.Belépődíjak: 13.800 Ft/fő (tájékoztató jellegű árak-2022-es ár)
Szállás: 3* szálloda, (2-3 ágyas szobáiban)
Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora)
-
Felszállási helyek és időpontok:
06:30 óra Sopron, Gysev pályaudvar, Spar oldala
06:55 óra Fertőszentmiklós elkerülő buszmegálló
07:10 óra Kapuvár, Spar (volt Plus) parkoló
07:30 óra Csorna, Kórház előtti buszmegálló
08:00 óra Győr, városháza oldala-járdasziget